Kedvezményezett neve: Kermann It Solutions NYrt.
Fejlesztés tárgya: Új tárgyi és IKT eszközök beszerzése
Szerződött vissza nem térítendő támogatás összege: 162 millió forint
Szerződött visszatérítendő támogatás összege: 378 millió forint
Projekt tartalmának részletes bemutatása: A projekt keretében a vállalkozás technológiai fejlesztést valósít meg, amely új szolgáltatások bevezetését és a meglévő kapacitások bővítését teszi lehetővé. Az IKT-eszközök között storage és AI szerver eszközök kerülnek beszerzésre, amelyek a saját AI- és adatkapacitás kialakítását szolgálják. Lehetővé teszik, hogy a vállalat a korábbi bérelt AI erőforrásokat saját infrastruktúrával váltsa ki, így új, magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások jelenjenek meg a portfólióban. A tárgyi eszköz projekt célja lézer-robot rendszer alkalmazása a fém alkatrészek gyártásának automatizálására, különösen az összetett, több lépésből álló műveletek esetében. A rendszer lehetővé teszi, hogy a gyártási folyamatok egy megfogásban, emberi beavatkozás nélkül valósuljanak meg, ezáltal nő a pontosság és csökken a hibaarány. A csavarkompresszor pedig a robot rendszer működése során nélkülözhetetlen eszköz, fenntartja a nyomásstabilitást és a tiszta levegőellátást, ezáltal a rendszernek energiahatékonyabb működést biztosít és csökkenti az állásidőt, valamint a meghibásodás kockázatát.
Projekt tervezett befejezése: 2026.03.26 Projekt
azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.4.5-25

Kedvezményezett neve: Kermann IT Solutions Nyrt.
Képzések elnevezése és célja:
• Hatékony csapatépítés képzés célja, hogy a képzésben résztvevők megismerjék a hatékony csapatépítéshez szükséges ismereteket.
• Vezetőfejlesztés I. képzés célja, hogy megerősítse a vezetőket saját önismeretükben, és megismertesse a vezetőkkel a hozzájuk leginkább illő vezetői stílust, annak eszközeit. A program segíti a vezetőket a hiteles vezetői szerep kialakításában és abban, hogy a vezetői szerepükben, kommunikációjukban, fejlődjenek. A vezetői magabiztosság, határozottság és hitelesség elsősorban a kommunikáción keresztül érvényesül, tehát ennek fejlesztése, tudatosabb működtetése a betöltött szerepkör erősítésének eszköze.
• Vezetőfejlesztés II. képzés célja, hogy segítse a vezetőket a delegálás és munkaszervezés hatékonyabbá tételében, megismertesse az időgazdálkodás és a konfliktuskezelés mindennapokba beépíthető eszközeit. Cél olyan kompetens vezető képzése, akinek hosszútávon a vezetői szerep és a napi operatív feladatok mellett marad ideje stratégiai kérdésekre, a munkatársak motivációjára és fejlesztésére is.
• Vezetőfejlesztés III. képzés célja, hogy a vezetők megtanulják a hatékony visszajelzés adás módjait, eszközeit, és képesek legyenek hatékonyabb teljesítményértékelő, célkitűző beszélgetések vezetésére, ezáltal fokozva az egyéni és s csapatszintű teljesítményt.
• Fenntarthatósági ismeretek (ESG alapok) képzés célja, hogy a képzésben résztvevők elsajátítsák a fenntarthatósághoz, ESG-hez kapcsolódó alapismereteket.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (NIS2) képzés célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (AI képzés) célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat, azon belül is a mesterséges intelligencia lehetőségeinek ismereteivel bővüljön tudásuk.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (AI fejlesztői képzés) célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat, azon belül is a mesterséges intelligencia lehetőségeinek integrációs ismereteivel bővüljön tudásuk.
• MS Excel képzés célja, az Excel magabiztos használatának elsajátítása.
A szerződött támogatás összege: 23.611.680 Ft
A képzések részletes bemutatása:
• Hatékony csapatépítés képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek a csapatépítés lehetőségeit felismerni, hatékonyan közreműködni.
• Vezetőfejlesztés I. képzés teljesítése során a résztvevők megismerik és alkalmazzák a vezetői kommunikációs eszköztár elemeit, így nő a vezetői magabiztosságuk, határozottságuk és hitelességük. Megismerik a különböző vezetési stílusokat, azok erősségeit, fejlesztendő pontjaikat. Önreflexiójuk fejlődik, és képesek lesznek az önazonos vezetői szerep kialakítására.
• Vezetőfejlesztés II. képzés teljesítése során a résztvevők széleskörűen megismerik és alkalmazzák a konfliktuskezelési módszereket, a vezetői érdekérvényesítés eszközeit, amelyeket a hatékony és konstruktív vezetői kommunikáció jellemez. A vezetői motivációs eszközöket tudatosan használják, vezetői eszköztáruk bővül. Felismerik a munkatársak motivációit és egyénileg kezelik őket. Egyéni akcióterv mentén képesek hatékony idő- és teljesítménymenedzsment vitelére, megismerik az idő- és energiagazdálkodási eszközöket.
• Vezetőfejlesztés III. képzés teljesítése során a résztvevők megismerik és alkalmazzák a hatékony vezetői visszajelzésadás releváns eszközeit, képesek lesznek a hatékony teljesítményértékelő beszélgetések levezetésére, valamint segíteni csapatukat a megfelelő célok kitűzésében, egyéni és csapat szinten.
• Fenntarthatósági ismeretek (ESG alapok) képzés teljesítése során a résztvevők megismerik a fenntarthatóság alapjait, valamint az ESG szerepét, ezáltal képessé válnak a környezettudatosságra.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (NIS2 képzés) teljesítése során a résztvevők megismerik az internet/információbiztonság irányelveit, alapjait, valamint a NIS2 irányelveit.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (AI képzés) teljesítése során a résztvevők megismerik a mesterséges intelligencia lényegi célját, valamint lehetőségeit. Képesek lesznek a ChatGPT mindennapos tevékenységét támogató használatára.
• Informatikai kompetenciafejlesztés (AI fejlesztői képzés) teljesítése során a résztvevő ismeri a mesterséges intelligencia integráció módját, valamint lehetőségeit. A résztvevők képesek lesznek a mesterséges intelligenciát a folyamatautomatizáció során alkalmazni.
• MS Excel képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek táblázatokat létrehozni, menteni különböző fájlformátumokban, kezelni, formázni, matematikai, logikai függvényeket, grafikákat létrehozni, valamint megfelelő formátumban nyomtatni.
A képzések tervezett befejezési dátuma: 2025.06.30.
Kedvezményezett neve: Kermann Műszaki Fejlesztő Zrt.
Képzések elnevezése és célja:
• Hatékony csapatépítő képzés célja, hogy a képzésben résztvevők megismerjék a hatékony csapatépítéshez szükséges ismereteket.
• Kommunikációs kompetenciafejlesztés (angol nyelven) képzés célja, hogy a képzésben résztvevők fejlesszék kommunikációs készségeiket.
• Informatikai képzés (excel) képzés célja, az Excel alapvető ismereteinek elsajátítása.
A szerződött támogatás összege: 7.115.520 Ft
A képzések részletes bemutatása:
• Hatékony csapatépítő képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek a csapatépítés lehetőségeit felismerni, hatékonyan közreműködni.
• Kommunikációs kompetenciafejlesztés (angol nyelven) képzés teljesítése során a résztvevők megismerik a kommunikáció sajátosságait, technikáit, illetve saját kommunikációs viselkedésmódjukat. Képessé válnak annak fejlesztésére.
• Informatikai képzés (excel) teljesítése során a résztvevők képesek lesznek táblázatokat létrehozni, menteni különböző fájlformátumokban, kezelni, formázni, matematikai, logikai függvényeket, grafikákat létrehozni, valamint megfelelő formátumban nyomtatni.
A képzések tervezett befejezési dátuma: 2022.12.30.
Kedvezményezett neve: Kermann IT Solutions Nyrt.
A projekt címe: mikro-, kis és középvállalkozások
Technológiai korszerűsítése célú hitelprogram
A finanszírozás célja: készletbeszerzés
A szerződött támogatás összege: 149 500 000 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100 %
A projekt tényleges fizikai befejezés dátuma: 2023.12.31.
Hitelprogram azonosító száma: GINOP-8.3.5-18/B
Rövid leírás: A megvalósított projekt összhangban van a felhívás céljával, mely a mikro-, kis és középvállalkozások likvid működésének zavartalan biztosításához szükséges készlet beszerzések, illetve működési költségek finanszírozása.
A Kermann IT Solutions Nyrt. a „B” hitelcél nyújtotta lehetőségeket kihasználva a projektet szegedi telephelyén valósította meg.
Kedvezményezett neve: Kermann IT Solutions Nyrt.
A projekt címe: IPAR 4.0-s termelési rendszer fejlesztés
A szerződött támogatás összege: 73 014 722 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 40%
A projekt tényleges fizikai befejezés dátuma: 2021.02.26.
Projekt azonosító száma: GINOP-3.2.6-8-2-4-17-2018-00011
Rövid leírás: Kermann IT Solutions Nyrt. telephelyén új vállalatirányítási rendszer került bevezetésre, amely képes követni, menedzselni a termékelőállítási, termékazonosítási folyamatot. Ennek IT háttérrendszerét és ügyviteli folyamatait kiszolgáló eszközök alkalmazása biztosítja a technológiailag elvárt minőségű műszaki-szakmai eredményt.
A megvalósított műszaki-szakmai eredmény egy integrált vállalatirányítási rendszer, amely hatékonyan támogatja és kiszolgálja a gyártási folyamatok során jelentkező adatáramlási igényeket. Lehetővé teszi a termék, félkésztermék azonosítást, gyártáskövetést. A beszerzésre került IT eszközök biztosítják a rendszer stabil üzemeltetését és a gyártási folyamatban operatívan részt vevő személyi állományt. A rendszer előnye a gyorsabb gyártási áteresztő képesség, a pontos gyártáskövetés, minőségi paraméterek beállítása és biztosítása. Az alapanyag, félkész és késztermékek követése QR kóddal lehetséges, amely az anyaghoz egy adatleírást is biztosít, ezzel segítve az azonosítást. A rendszer a vállalkozás gyártási hatékonyságát kezeli, vagyis a nagyobb volumenű produkciós gyártás során a minőségi követelmények nem sérülnek. A rendszer előnyei az integráltság, a teljes üzleti igény támogatása, a flexibilitás és a részletes paraméterezhetőség. A konstrukcióban beszerzésre került 3 db. szoftver öröklicensz. 5 fő munkavállalót igényel a rendszer a vonatkozó munkamennyiség miatt.
Kedvezményezett neve: Kermann It Solutions NYrt.
Fejlesztés tárgya: Új tárgyi és IKT eszközök beszerzése
Szerződött vissza nem térítendő támogatás összege: 162 millió forint
Szerződött visszatérítendő támogatás összege: 378 millió forint
Projekt tartalmának részletes bemutatása: A projekt keretében a vállalkozás technológiai fejlesztést valósít meg, amely új szolgáltatások bevezetését és a meglévő kapacitások bővítését teszi lehetővé. Az IKT-eszközök között storage és AI szerver eszközök kerülnek beszerzésre, amelyek a saját AI- és adatkapacitás kialakítását szolgálják. Lehetővé teszik, hogy a vállalat a korábbi bérelt AI erőforrásokat saját infrastruktúrával váltsa ki, így új, magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások jelenjenek meg a portfólióban. A tárgyi eszköz projekt célja lézer-robot rendszer alkalmazása a fém alkatrészek gyártásának automatizálására, különösen az összetett, több lépésből álló műveletek esetében. A rendszer lehetővé teszi, hogy a gyártási folyamatok egy megfogásban, emberi beavatkozás nélkül valósuljanak meg, ezáltal nő a pontosság és csökken a hibaarány. A csavarkompresszor pedig a robot rendszer működése során nélkülözhetetlen eszköz, fenntartja a nyomásstabilitást és a tiszta levegőellátást, ezáltal a rendszernek energiahatékonyabb működést biztosít és csökkenti az állásidőt, valamint a meghibásodás kockázatát.
Projekt tervezett befejezése: 2026.03.26 Projekt
azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.4.5-25
Kedvezményezett neve: Kermann IT Solutions Nyrt.
Képzések elnevezése és célja:
Hatékony csapatépítés képzés célja, hogy a képzésben résztvevők megismerjék a hatékony csapatépítéshez szükséges ismereteket.
Vezetőfejlesztés I. képzés célja, hogy megerősítse a vezetőket saját önismeretükben, és megismertesse a vezetőkkel a hozzájuk leginkább illő vezetői stílust, annak eszközeit. A program segíti a vezetőket a hiteles vezetői szerep kialakításában és abban, hogy a vezetői szerepükben, kommunikációjukban, fejlődjenek. A vezetői magabiztosság, határozottság és hitelesség elsősorban a kommunikáción keresztül érvényesül, tehát ennek fejlesztése, tudatosabb működtetése a betöltött szerepkör erősítésének eszköze.
Vezetőfejlesztés II. képzés célja, hogy segítse a vezetőket a delegálás és munkaszervezés hatékonyabbá tételében, megismertesse az időgazdálkodás és a konfliktuskezelés mindennapokba beépíthető eszközeit. Cél olyan kompetens vezető képzése, akinek hosszútávon a vezetői szerep és a napi operatív feladatok mellett marad ideje stratégiai kérdésekre, a munkatársak motivációjára és fejlesztésére is.
Vezetőfejlesztés III. képzés célja, hogy a vezetők megtanulják a hatékony visszajelzés adás módjait, eszközeit, és képesek legyenek hatékonyabb teljesítményértékelő, célkitűző beszélgetések vezetésére, ezáltal fokozva az egyéni és s csapatszintű teljesítményt.
Fenntarthatósági ismeretek (ESG alapok) képzés célja, hogy a képzésben résztvevők elsajátítsák a fenntarthatósághoz, ESG-hez kapcsolódó alapismereteket.
Informatikai kompetenciafejlesztés (NIS2) képzés célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat.
Informatikai kompetenciafejlesztés (AI képzés) célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat, azon belül is a mesterséges intelligencia lehetőségeinek ismereteivel bővüljön tudásuk.
Informatikai kompetenciafejlesztés (AI fejlesztői képzés) célja, hogy a résztvevők fejlesszék az informatikai kompetenciáikat, azon belül is a mesterséges intelligencia lehetőségeinek integrációs ismereteivel bővüljön tudásuk.
MS Excel képzés célja, az Excel magabiztos használatának elsajátítása.
A szerződött támogatás összege: 23.611.680 Ft
A képzések részletes bemutatása:
Hatékony csapatépítés képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek a csapatépítés lehetőségeit felismerni, hatékonyan közreműködni.
Vezetőfejlesztés I. képzés teljesítése során a résztvevők megismerik és alkalmazzák a vezetői kommunikációs eszköztár elemeit, így nő a vezetői magabiztosságuk, határozottságuk és hitelességük. Megismerik a különböző vezetési stílusokat, azok erősségeit, fejlesztendő pontjaikat. Önreflexiójuk fejlődik, és képesek lesznek az önazonos vezetői szerep kialakítására.
Vezetőfejlesztés II. képzés teljesítése során a résztvevők széleskörűen megismerik és alkalmazzák a konfliktuskezelési módszereket, a vezetői érdekérvényesítés eszközeit, amelyeket a hatékony és konstruktív vezetői kommunikáció jellemez. A vezetői motivációs eszközöket tudatosan használják, vezetői eszköztáruk bővül. Felismerik a munkatársak motivációit és egyénileg kezelik őket. Egyéni akcióterv mentén képesek hatékony idő- és teljesítménymenedzsment vitelére, megismerik az idő- és energiagazdálkodási eszközöket.
Vezetőfejlesztés III. képzés teljesítése során a résztvevők megismerik és alkalmazzák a hatékony vezetői visszajelzésadás releváns eszközeit, képesek lesznek a hatékony teljesítményértékelő beszélgetések levezetésére, valamint segíteni csapatukat a megfelelő célok kitűzésében, egyéni és csapat szinten.
Fenntarthatósági ismeretek (ESG alapok) képzés teljesítése során a résztvevők megismerik a fenntarthatóság alapjait, valamint az ESG szerepét, ezáltal képessé válnak a környezettudatosságra.
Informatikai kompetenciafejlesztés (NIS2 képzés) teljesítése során a résztvevők megismerik az internet/információbiztonság irányelveit, alapjait, valamint a NIS2 irányelveit.
Informatikai kompetenciafejlesztés (AI képzés) teljesítése során a résztvevők megismerik a mesterséges intelligencia lényegi célját, valamint lehetőségeit. Képesek lesznek a ChatGPT mindennapos tevékenységét támogató használatára.
Informatikai kompetenciafejlesztés (AI fejlesztői képzés) teljesítése során a résztvevő ismeri a mesterséges intelligencia integráció módját, valamint lehetőségeit. A résztvevők képesek lesznek a mesterséges intelligenciát a folyamatautomatizáció során alkalmazni.
MS Excel képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek táblázatokat létrehozni, menteni különböző fájlformátumokban, kezelni, formázni, matematikai, logikai függvényeket, grafikákat létrehozni, valamint megfelelő formátumban nyomtatni.
A képzések tervezett befejezési dátuma: 2025.06.30.
Kedvezményezett neve: Kermann Műszaki Fejlesztő Zrt.
Képzések elnevezése és célja:
Hatékony csapatépítő képzés célja, hogy a képzésben résztvevők megismerjék a hatékony csapatépítéshez szükséges ismereteket.
Kommunikációs kompetenciafejlesztés (angol nyelven) képzés célja, hogy a képzésben résztvevők fejlesszék kommunikációs készségeiket.
Informatikai képzés (excel) képzés célja, az Excel alapvető ismereteinek elsajátítása.
A szerződött támogatás összege: 7.115.520 Ft
A képzések részletes bemutatása:
Hatékony csapatépítő képzés teljesítése során a résztvevők képesek lesznek a csapatépítés lehetőségeit felismerni, hatékonyan közreműködni.
Kommunikációs kompetenciafejlesztés (angol nyelven) képzés teljesítése során a résztvevők megismerik a kommunikáció sajátosságait, technikáit, illetve saját kommunikációs viselkedésmódjukat. Képessé válnak annak fejlesztésére.
Informatikai képzés (excel) teljesítése során a résztvevők képesek lesznek táblázatokat létrehozni, menteni különböző fájlformátumokban, kezelni, formázni, matematikai, logikai függvényeket, grafikákat létrehozni, valamint megfelelő formátumban nyomtatni.
A képzések tervezett befejezési dátuma: 2022.12.30.
Rövid leírás: A megvalósított projekt összhangban van a felhívás céljával, mely a mikro-, kis és középvállalkozások likvid működésének zavartalan biztosításához szükséges készlet beszerzések, illetve működési költségek finanszírozása.
A Kermann IT Solutions Nyrt. a „B” hitelcél nyújtotta lehetőségeket kihasználva a projektet szegedi telephelyén valósította meg.
Rövid leírás: Kermann IT Solutions Nyrt. telephelyén új vállalatirányítási rendszer került bevezetésre, amely képes követni, menedzselni a termékelőállítási, termékazonosítási folyamatot. Ennek IT háttérrendszerét és ügyviteli folyamatait kiszolgáló eszközök alkalmazása biztosítja a technológiailag elvárt minőségű műszaki-szakmai eredményt.
A megvalósított műszaki-szakmai eredmény egy integrált vállalatirányítási rendszer, amely hatékonyan támogatja és kiszolgálja a gyártási folyamatok során jelentkező adatáramlási igényeket. Lehetővé teszi a termék, félkésztermék azonosítást, gyártáskövetést. A beszerzésre került IT eszközök biztosítják a rendszer stabil üzemeltetését és a gyártási folyamatban operatívan részt vevő személyi állományt. A rendszer előnye a gyorsabb gyártási áteresztő képesség, a pontos gyártáskövetés, minőségi paraméterek beállítása és biztosítása. Az alapanyag, félkész és késztermékek követése QR kóddal lehetséges, amely az anyaghoz egy adatleírást is biztosít, ezzel segítve az azonosítást. A rendszer a vállalkozás gyártási hatékonyságát kezeli, vagyis a nagyobb volumenű produkciós gyártás során a minőségi követelmények nem sérülnek. A rendszer előnyei az integráltság, a teljes üzleti igény támogatása, a flexibilitás és a részletes paraméterezhetőség. A konstrukcióban beszerzésre került 3 db. szoftver öröklicensz. 5 fő munkavállalót igényel a rendszer a vonatkozó munkamennyiség miatt.
A weboldal megfelelő működéséhez szükséges sütik.
| Süti (Cookie) | Kiszolgáló | Cél | Időtartam |
|---|---|---|---|
lw_cookie_consent |
Kermann IT | Eltárolja a cookie-hozzájárulási beállításokat | 1 év |
wordpress_sec_* |
WordPress | Hitelesítő cookie bejelentkezett felhasználóknak | Munkamenet |
wordpress_logged_in_* |
WordPress | Jelzi, hogy a felhasználó be van jelentkezve | Munkamenet |
Ezek a sütik fejlettebb funkciókat és személyre szabott élményt biztosítanak.
Ezek a sütik segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Ezeket a sütiket releváns hirdetések megjelenítésére használjuk.
Sütiket használunk a böngészési élmény javítása és a weboldal forgalmának elemzése érdekében.